Nos, kijelenthetjük, hogy az elektromos kéziszerszámok is megérkeztek a 21. századba. Sőt, ez így igazából
nem is teljesen pontos, hiszen eddig is itt voltak: csúcsszuper
akksik, szuperül optimalizált elektronika, remek teljesítmény akár a legkisebb méret mellett, valamint tökéletesen kézreálló,
ergonómikus
külső. Ezek mind-mind a mai fejlődő ipar fejleményei. Azonban.
Van egy eszköz, mely 15-20 éve még nem is létezett, ma azonban 0-24 mellettünk van, hiszen irányítja, menedzseli az életünket. Egy eszköz, melyet vacsora közben, alvás előtt az ágyban, sőt, a WC-n is rendre használunk!
Az okostelefonok világa ma már megkerülhetetlen
2016-t írunk, ma a kisgyerekeknek is saját telefonjuk van, míg mi felnőttek szinte minden mozdulatunkat ezen intézzük, hiszen ez a naptárunk, a fényképezőnk, a számológépünk, nem mellesleg a telefonunkkal/telefonunkon vásárolunk...
SŐT! Mostantól már a
szerszámgépeinket
is innen irányíthatjuk!
Megérkezett ugyanis a
Milwaukee
világújdonsága a
One-Key, mely gyakorlatilag átformálja a gépekről alkotott véleményünket! És hogy mik ezek az új funkciók? Hamarosan elmondom, azonban nézzük előtte egy kis áttekintést a lítium-ionos technológia változásairól.
V28™
LITHIUM-ION technológia nevet kapta.
2008: megérkeztek a jól ismert M18-as és M12-es gépek, ugyanis a
Milwaukee-nál
rendkívüli potenciált láttak a kompaktabb, kisebb, és ezáltal jóval olcsóbb gépek fejlesztésében.
2010: a REDLITHIUM-ION
akksik
40%-kal
jobb üzemidőt, 20%-kal
nagyobb erőt és 2-szer annyi feltöltést tudnak, mint a "sima" M18-as és M12-es elődjeik.
2012: ebben az évben kezdődött a
FUEL™ technológia térhódítása. Mind az M12-es, mind az M18-as gépek nagy részében elérhető a FUEL-változat, mely
REDLINK PLUS™ elektronikát,
REDLITHIUM™ akkutechnológiát, illetve szénkefementes
POWERSTATE™ motort jelent. Természetesen itt is
jelentősen
javult a menetidő, a teljesítmény, illetve a tartósság is, főként a kopó alkatrésznek számító szénkefék hiánya miatt.
2016: megérkeztünk a
Milwaukee
legújabb aktualitásához, a
One-Key-hez!
Miért jó igazán a Milwaukee ONE-KEY™?
Nézzük mindjárt, mi is az egész
One-Key dolognak a lényege, ugyanis hasonló
Bluetooth
alapú technológiával már találkozhattunk más szerszámgép gyártó piaci szereplőknél. Azonban ezek egyelőre igencsak el vannak maradva a Milwaukee-tól. Nézzük is miért:
- Piaci szereplő 1: a gyártó
egy
Bluetooth-támogatású akkumulátort helyezett el
gépeiben, melyet egy alkalmazás segítségével köthetünk össze az okostelefonunkkal. A lehetőségeink: letilthatjuk/engedélyezhetjük távolról az akkumulátoraink (nem a szerszámok!) használatát, ezzel elejét véve az esetleges lopásoknak. Bár, amennyiben a tolvajnak van otthon hasonló
akksija, simán ki is játszott minket.
- Piaci szereplő 2: ennél a gyártónál már egy fokkal
tovább léptek, hiszen itt már megjelenik egy raktármenedzsment funkció, valamint az elveszített gépet is meg tudjuk találni (bizonyos feltételek mellett), ráadásul a szervizelésben is segít az alkalmazás. Jön azonban a csavar, ugyanis a gyártó ezt az alkalmazást fizetőssé tette, a lényeges funkciók havi X összegért vásárolhatók meg az alkalmazáson belül.
Jöjjön tehát, nem kell tovább várni, nézzük, mire jó a sokat emlegetett
One-Key technológia:
1. Tool-Control, azaz Szerszám Ellenőrzés
(2016 februárjától)
Szerintem ez az egyik leghasznosabb funkció. Az
alkalmazás
letöltése után kezdődhet is a móka. Megragadjuk a telefonunkat, rábökünk a kiválasztott gépre a telefonon, majd jöhet is a csoda. Ugyanis megjelenik előttünk legalább 8-féle beállítási lehetőség, mely a szerszámunk legkülönbözőbb adatait képes kontrollálni.
Magyarul milliméterre pontosan beállíthatunk szinte mindent, de a következőket biztosan: a nyomatékot, a fordulatszámot, a LED-lámpa fényerősségét. (Természetesen a szükséges adatoknál van minimum lehetőség, hiszen pl. a 3 ford./perc-nek vagy a 2,5Nm nyomatéknak nincs fizikai értelme.) Ezen felül választhatunk előre beállított lehetőségek közül is, a fúró-csavarbehajtó esetében
például beállíthatjuk a csavar méretét, a fúrni kívánt anyagot, ezáltal a
csavarbehajtónk
a legoptimálisabb beállítást kapja meg, így már mehet is a fúrás.
Vannak olyan alkalmazások, - például kerékcserénél a csavarok meghúzása - ahol egy adott munkafolyamatot mindig ugyanazzal a nyomatékkal kell végrehajtanunk. Ezt idáig elég macerásan
tehettük
csak meg, és nagy volt a hibázási lehetőség. Most azonban megadhatjuk az ütve-csavarbehajtónak, hogy folyamatosan 230Nm nyomatékkal húzzon, így amíg át nem állítjuk, az összes csavart ilyen erővel húzhatjuk meg.
Sőt, akár egyszerre 4, azaz négy beállítást is megadhatunk! Magyarul: beállítjuk egyesével mind a 4 módot. Ezek után a gépre szerelt 4 gomb közül kell csupán kiválasztani a megfelelőt, és már meg is kapjuk az előre megadott beállítást.
2. Inventory
Management, azaz Raktár Gazdálkodás
(2016 februárjától)
Egy építkezést irányítasz, rengeteg az alkalmazott, rengeteg a gép, nehéz a folyamatos nyilvántartás? Vagy csak egyszerűen rengeteg
szerszámgéped
van, és szeretnéd egy helyen tudni az
összeset? Megérkezett a jó hír, a
One-Key gazdálkodási funkciójával könnyedén kezelheted összes gépét egyetlen helyen. Az alkalmazás használatához
elméletileg automatikusan létre kell hoznunk egy felhasználói fiókot, azonban, ha ez nem történik meg, könnyedén megtehetjük ezt a
Milwaukee
honlapján. A profil
létrejötte után azonnal
kezdhetjük
a teendőinket.
3 opció közül választhatunk: hozzáadunk egy
Milwaukee
gépet, hozzáadunk egy
Milwaukee
One-Key gépet, illetve hozzáadunk egy egyéb márkájú gépet. Nézzük is sorban:
-
Egyéb gép esetén: megadhatjuk a felvezetni kívánt gép márkáját, típusát, gyártási számát, valamint megadhatunk egy képet magáról a gépről.
-
Milwaukee
(de nem
One-Key) gépek esetén: a típusszám beírásával - a
Milwaukee
honlaphoz hasonlóan - az
app
felajánlja a gépet, melyet elfogadva szintén begépelhetjük az adatokat.
-
One-key
gépek esetén: elegendő megkeresni az adott gépet. Ehhez nem kell mást tenni, mint rábökni a "One-Key gép felvétele" gombra. Ezek után megjelenik az összes csatlakoztatott eszköz. Ahhoz, hogy megtaláljuk a gépet a való világban is, csak meg kell nyomnunk a gép képét a telefonon, majd magán gépen villogni kezd a 4 beállítás-jelző gomb. Így pontosan tudhatjuk, hogy a 4 ugyanolyan típusú szerszámgépünk közül
éppen melyiket
használjuk. Itt jön azonban a meglepetés: összepárosítva a kettőt, a telefonunkon azonnal megjelenik a gép összes gyári adata. A típusszám, a gyártási szám, minden. Így nem kell aggódni, ha esetleg a komolyabb igénybevételű
felhasználás során lekopik a gyári szám, az alkalmazás tudni fogja, és ezt természetesen a szervizben is ugyanúgy elfogadják.
Ezen felül rengeteg további adatot társíthatunk a gépekhez (akár
Milwaukee, akár egyéb márka). Adhatunk hozzájuk plusz információt, megadhatjuk a beszerzési árat, valamint kiválaszthatjuk a gép státuszát, legyen az új, használt, hibás vagy akár elveszett. Ráadásul mindegyikhez megadhatjuk, hogy éppen ki a felelős az adott termékért, azaz, ha elveszik, kinél kell keresni.
A vezeték nélküli kapcsolatnak köszönhetően ezt ugyanis nagyon gyorsan és könnyen megtehetjük. A
szerszámunk
és a telefonunk között lévő
Bluetooth
összeköttetésnek hála folyamatosan kapunk információt arról, helyileg merre is jár a gép. Amennyiben kilép a telefon 60 méteres (a
Bluetooth
4.0 nagyjából ennyit tud) hatótávból, elmenti az utolsó érzékelt helyet, ezek alapján pedig egy mankót kapunk, hogy nagyjából merre keressük a gépet. Józsi lakásán vagy Bélu kocsijának rakterében.
Ráadásul....
Amennyiben a gépünk elveszett, ezt be tudjuk állítani a raktármenedzsment
funkcióban, mégpedig úgy, hogy a gépre kattintva beállítjuk, hogy a készülék állapota: Elveszett. Ezzel együtt minden
One-Key felhasználó értesül a esetről, és amennyiben megtalálják az adott gyártási számú gépet, küldhetnek egy értesítést, ezzel is segítve nekünk a keresést. És mi van, ha valaki nem szól, hogy megtalálta? Jogos gondolat, azonban ez sem fog működni. A
One-Key rendszerben nem kapcsolható ki a
Bluetooth
adatátvitel, így amennyiben az eszközt használják (és korábban Elveszett státuszúra lett állítva) a gép automatikusan jelez, hogy a gépet használták, illetve merre találjuk azt.
3. Tool
Reporting, azaz Adatlekérés (2016 Q2 (második negyedévében))
Ez a
funkció
általában nagy építési vállalatoknak, illetve távmunkák esetén lehet fontos. A gépek rendkívül pontosan tárolnak minden egyes munkafolyamatból származó adatot. Minden egyes fúrás,
krimpelés
helye, ideje, minősége, ereje fel lesz jegyezve, ezáltal hihetetlenül pontos statisztikákat készíthetünk az éppen zajló munkálatokról. Egy példa az adott helyzetre: egy utasszállító szervizelése folyik a
One-Key eszközökkel, így minden egyes mozdulat dokumentálva van. Egy esetleges gépi meghibásodás során a
krimpelő
nem fejt ki teljes nyomást, azonban ezt az acélsodrony vezetéken nem látjuk. A rendszerben viszont igen! Ráadásul
az esetlegesen fellépő gondok esetén is pontosan visszavezethető, hogy pontosan mikor, kinél történt a baki.
Természetesen az adatokat akár percek alatt
pdf. vagy
xls. fájlba is exportálhatjuk, sőt, ezt akár pillanatok alatt el is e-mailezhetjük, vagy kinyomtathatjuk.
És a végére hagytam az egyik leghasznosabbat!
Minden gép számára megadják a gyártók a szükséges karbantartási időtartamokat. Ez nagyjából 2 év, illetve szerszámonként függően 50.000 csavarozás, 12.000 nyomás, 25.000 csiszolás (ezek csak példák, nem hivatalos adatok (hivatalos adatot a
One-Key rendszer fog adni regisztrálás után)). Az applikációnak köszönhetően azonban folyamatosan követhetjük, hogy az adott időtartamnak, illetve a megadott felhasználási lehetőségeknek hány százalékát merítettük már ki. Azaz pontosan tudni fogjuk, mikor esedékes egy karbantartás.
összességében egy rendkívüli újdonság, mely alapjaiban változtatja meg a szerszámokhoz való hozzáállást. Bár igyekeztem mindent feljegyezni, rengeteg egyéb lehetőség rejtőzik a
One-Key rendszerben, így amennyiben olyat találtok, amit nem írtam le, ne lepődjetek meg. 2016-ban járunk, a fejlődés folyamatos, ez pedig csupán az első lépcső egy új kezdet felé.
A One-Key rendszerbe jelenleg a következő gépek tartoznak (folyamatosan bővül a lista):
Milwaukee M18 ONEDD-502X Fúró-csavarbehajtó (ugyanaz, mint az M18 FDD-502X, de One-Key rendszerrel)
Milwaukee M18 ONEPD-502X Ütvefúró-csavarbehajtó (ua., mint az M18 FPD-502X...)
Milwaukee M18 ONEID-502X Ütve-csavarbehajtó (M18 FID-502X)
Milwaukee M18 ONEIWF12-502X Ütve-csavarbehajtó (M18 FIWF12-502X)
Illetve hamarosan érkezik az első M18-as Milwaukee Krimpelő, One-Key technológiával!
Természetesen minden további kérdést szívesen fogadunk és örömmel válaszolunk rá!
Lájkolj minket Facebookon is, hogy le ne maradj semmiről!
Amennyiben egyéb hálózati gépre van szüksége,
látogassa meg
oldalunkat!
Egyéb Akcióink
Legutolsó kommentek
Összes komment megtekintése