Szerszámok betöltése...
Kosárban lévő termékek

Itt az ősz, hullanak a Ryobi szénkefementes gépek!

 (0)    0

  Ryobi

Megérkezett az ősz. Tudom, ezzel semmi újat nem mondtam, hisz elég kinézni az ablakon: az orrunk az első másodpercben lefagy, a színek csodálatosak, a levelek a létező összes színben pompáznak. Már ameddig még látjuk őket, hiszen a hamarosan következő óraállítás után már délután fél 6-kor koromsötét lesz.

Itt az ősz! Ideje elővenni a Ryobi gépeket!
Csodálatos ilyenkor a természet, megéri kihasználni a jó időt!

Addig azonban még van másfél hét, ráadásul most még az idő is elég kellemes napközben, ideje kihasználni és kimenni egy kicsit barkácsolni, fúrni-faragni.

Azaz: tesztelni az új akkus Ryobi gépeket!



Megérkeztek ugyanis az ŐSZI AKCIÓ-val az új akkus Ryobi gépek, és meg kell mondjam, elég jól sikerültek! Bár a Ryobi nem egy ipari, profi márka, főként házkörüli, barkácsolási célra ajánlott, most rendesen belehúztak! Olyan szénkefementes szerszámokat dobtak elénk, hogy nem csak a mi állunk esett le, de a profi gyártók termékmenedzserei is felhúzták a szemöldöküket! Bár néhány kisebb gyártó ugyan próbálkozott már azzal, hogy a nem profi felhasználásra szánt gépeiket szénkefementes motorokkal szerelik, ez azonban általában csak marketingduma, ugyanis hiába kefementes a gép, ha egyébként erőtlen, gyenge és vacak minőségű.

Ryobi szénkefementes gépek


Az új kefementes motorokhoz már az e-control elektronika tartozik, optimalizálva és kontrollálva a motor működését
!

De nem a Ryobi! Az Angliában és Franciaországban nem véletlenül népszerű japán gépek itthon is kezdenek elterjedni, sok háztartásban egész szép Ryobi-gépcsaládot lehet felfedezni, sőt, egyre többen jönnek vissza hozzánk kizárólag Ryobi szerszámért! Bár hivatalosan nem létezik fél-profi kategória, a Ryobi pontosan ide pozícionálja magát, a gépek ugyanis klasszisokkal jobbak, mint a nagyáruházak szokásos barkácsgépei. Azonban azt tudomásul kell venni, hogy nem napi 8-12 órás profi használatra lettek fejlesztve.



És nem is húzom tovább az időt, jöhet a lényeg, amiért igazából idekattintottál!


Ryobi 18V ONE+ akkumulátorok


Az új ONE+ akkuk még kinézetre is sokkal jobbak!



összesen 3 kefementes gépet és egy innovációt hoztam mára: lesz egy 18V-os láncfűrész, egy hidraulikus és egy szénkefementes ütvecsavarozó és egy 125-ös sarokcsiszoló.

Ryobi OCS1830 Szénkefementes akkus láncfűrész. A környezetkímélő.



Az ősz már itt van, lassan a tél is, vele együtt pedig a hideg. Éppen ezért aktuális egy láncfűrész, hiszen egyik fa sem vágja fel magát szép, közel egyforma nagyságú kuglikra. Bár ezzel a fűrésszel néha olyan érzés, mintha semmit sem kéne csinálnunk...

Ryobi OCS1830 Szénkefementes láncfűrész

Mint kés a vajon! És viszlát benzinszag...



Sok gyártó próbált már szénkefementes láncfűrészt piacra dobni, de egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az etalon ilyenkor persze mindig egy benzines gép, hiszen a kerti gépek között még mindig messze az a csúcs. Mind teljesítményben, mind teherbírásban, mind üzemidőben. Éppen ezért újdonság, amit a Ryobinak sikerült kifejlesztenie, hiszen az OCS1830 hozza a hasonló méretű benzines gépek teljesítményét. Ráadásul mindezt az akkus gépek előnyei mellett: minimális kopóalkatrész, nincs benzinszag, nincs károsanyag-kibocsátás, szinte 0 karbantartási igény, és sokkal csendesebb is.

A gép egyébként a 18V ONE+ család tagja, így az akku a család összes további gépével kompatibilis. A kefementes technológiának hála a motor sokkal tartósabb, mint a korábbi gépeknél, ám nem ez az egyetlen eleme a gépnek, ami rendkívüli módon bírja a terhelést. A profi minőségű, 30cm-es Oregon lánc, a hozzáillő láncvezetővel úgy viszi a keményebb fát is, mint kés a vajat. Mindehhez ráadásul olyan funkciók társulnak, mint az automatikus olajzás, a mechanikus láncfék vagy a szerszám nélküli láncfeszesség állítás.

Ryobi OCS1830 Szénkefementes láncfűrész

Idén tavasszal teszteltük is az OCS1830-at, méghozzá Angliában, a Ryobi 2017-es európai konferenciáján!



Természetesen attól, hogy a gép megkapta ezt az innovatív Brushless motort, valamint a korszerű elektronikát, nem jelenti azt, hogy akkor ezzel állj neki a szomszédos erdő kivágásának. A 30cm-es vezetőből kiindulva inkább gallyazáshoz, a tűzifa darabolásához vagy kisebb fásszárúak kivágásához lesz tökéletes, hiába is vennéd meg mondjuk ácsmunkákhoz...



Ára: 49.900Ft


Nézzük a többieket:

Ryobi 1/4" Akkus ütvecsavarozók


A teljes paletta: bármilyen feladatot kell megoldani 1/4"-es csavarozóval, a Ryobi tud rá megoldást!



Az igényes barkácsolók (nem azok, akiknek két furat is komoly melót jelent) általában nem elégednek meg egy géppel, hiszen azért egy fúrócsavarozóval sem lehet mindent megoldani... A sorban a második általában egy fűrész (körfűrész vagy szúrófűrész), illetve egy ütvecsavarozó lesz. Most inkább az utóbbival foglalkozunk, ugyanis a Ryobi hozott két új gépet is, ezzel 4-re bővítve az ¼"-es gépek palettáját. Az alapszintű RID1801M és a háromsebességes R18ID3 mellé most megérkezett az olajnyomásos technológiát alkalmazó R18QS és a szénkefementes R18IDBL.

Ryobi R18QS Hidraulikus ütvecsavarozó. A csendes.



A Milwaukee és az AEG után a Ryobi is előállt a maga "csendes ütvecsavarozójával". Persze ez nem véletlen, hiszen ez a 3 gyártó egy befektetési csoport keze alatt fut, szóval mondjuk úgy, a termékfejlesztők egész jól ismerik egymást... A technológia egyébként nem bonyolult: míg idáig két körmöstárcsa találkozott, és ezáltal jött létre az "ütés", addig ezt most felváltotta egy hidraulikus rendszer. Itt nem találkozik fém a fémmel, éppen ezért jóval csendesebb a használat során. A klasszikus gépekhez képest egy jelentős 35-40%-kal csökkent a zajszint, ez pedig már a fülnek is sokkal kellemesebb.

Minden, amit az R18QS-ről tudnod kell!



Persze ez a gép soha nem fog autókerék-anyákat leszedni, vagy fenyőbe 1 méteres facsavarokat betolni. Mint említettem, a gép ¼" bitbefogású, ráadásul mindössze 45Nm nyomatékot tud, ezzel pedig inkább a könnyedebb, precízebb munkákhoz lesz tökéletes. Mindezt segíti a kompakt mérete, és az 1.36kg-os súlya is.



Ára: 47.900Ft



Ryobi R18IDBL Szénkefementes ütvecsavarozó. A legjobb.



Legalábbis így hirdetik: a "Ryobi valaha legjobb ütvecsavarozója". Mindez 270Nm teljesítményt jelent, ami a többi márka gépeihez képest is jelentős, a Milwaukee legerősebb ¼"-es csavarozója is 203Nm-t tud, ez pedig 30%-os különbség! Mindezt elsősorban a szénkefementes motor és az új intelligens elektronika biztosítja, így egy 2.5Ah-s akkuval akár 284 csavart tudunk becsavarni (4x65mm csavar C24-es fenyőbe).

Ryobi R18IDBL Szénkefementes ütvecsavarozó

Bár rövidujjúban egy darabig nem megyünk most a szabadba, az R18IDBL bőven kárpótol az ilyen apró problémákért!



Emellé kapott egy ún. DeckDrive módot is, mely megfelelően optimalizálja az erőátvitelt, kifejezetten fába történő csavarozásnál, ami ilyen erő mellett kelleni is fog... 270Nm-nél egy kisebb csavar simán beletörik az anyagba, éppen ezért szabályozható a teljesítmény, összesen 3 különböző fokozatban. Maga a géptest itt is elég kompakt, és még az R18QS-nél is könnyebb, mindössze 1.1kg. A Ryobi szerint a tökéletes ergonómia-teljesítmény arány megtartásához a 2.5Ah-s akkut érdemes használni hozzá.



Ára: 41.300 Ft


Így tehát végre teljes a paletta, ha házkörüli csavarozásról van szó, ezek után bármilyen facsavar kerül hozzánk, nem okozhat gondot...




Ryobi R18AG7 Szénkefementes sarokcsiszoló. Az energikus.



Nagyon nehéz megállni, hogy az új R18AG7-et ne használjuk ipari célra... Ugyanis brutálisan erős, lefullasztani is rendkívül nehéz, így mind csiszolási munkákhoz, mind vágási, darabolási feladatokhoz tökéletes, méghozzá elég komoly mértékig. A Brushless motor súrlódásmentes működése kiváló vágásteljesítményt jelent, ráadásul az új elektronika magabiztosan tartja fenn a nyomatékot és a fordulatszámot mindenféle terhelés alatt.

Ryobi R18AG7-0 Szénkefementes sarokcsiszoló

Teszteltük: zseniális! Az új gép sokkal szebben terhelhető, mint a sima R18AG.



A specifikációban semmi érdekeset nem találunk, a gép a jól bevált 18V ONE+ termékcsalád tagja, a 125mm-es tárcsa pedig maximálisan 11 ezerszer fordul meg percenként, persze mindezt üresjáraton. A 2.2kg pedig akkor sem tűnik vészesnek, ha hozzáadjuk az akkumulátort. Hisz anélkül úgyse nagyon fogjuk használni...



összességében tehát elég nehéz belőni, mi is a Ryobi célja ezzel a géppel. Ipari célra nem igazán használható, hiszen az akár garanciavesztéssel is járhat. A házkörüli munkáknál pedig nem jut eszembe olyan feladat, amivel a szénkefés R18AG ne birkózna meg gond nélkül. Persze az üzemidő, az élettartam, és úgy összességében a teljesítmény is messze az új gép felé billenti a mérleg nyelvét, kérdés, megéri-e ez a +10.000Ft-ot...


Ára: 37.900Ft

Persze a Ryobi nem csupán ezt a 4 gépet dobta piacra idén ősszel, ezért érdemes folyamatosan követni a Facebook-oldalunkat, illetve webáruházunkat is, ahova természetesen felkerülnek a legújabb gépek!

Akciós Ryobi gépeink eléréséhez kattints a gombra.

Lájkolj minket a Facebookon is, hogy le ne maradj a legújabb hírekről, akciókról!

A kommentek nincsenek engedélyezve