Az utóbbi hetekben többnyire a meleggel foglalkoztunk, mutattam néhány akkus ventilátort, hiszen tombol a hőség, sőt, még akkor is iszonyú fülledt meleg van, mikor esik egy kis eső. Ráadásul ebben a jó időben rendkívül gyorsan nő a fű, a gaz, a sövény, így muszáj vágni őket, metszeni az ágakat. Éppen ezért ilyenkor nagy hangsúlyt helyezünk a kerti gépekre, hogy TI is mindent tudjatok a gépek karbantartásáról, a legújabb modellekről és sokszor adunk vásárlási tanácsokat is. 

 

Ryobi 

Most azonban ismételten egy bizonyos gyártó gépeit hozom, hogy elemezzem, bemutassam, teszteljem őket. Nem kertigépek, nem ventilátorok. Ráadásul egyáltalán nem egynyári gépek.

 

És, hogy ki a gyártó? Hát, persze. A Ryobi. 

 

 

Az első gép nem más, mint a Ryobi legújabb SDS-Plus kombikalapácsa

 

Mint minden alkalommal, a Ryobi gépeit most is elsősorban otthoni használatra, esetleg rendszeres barkácsolásra ajánljuk, hiszen a 2 év garancia is csupán magánszemélyként érvényesíthető. Éppen ezért ne is a Milwaukee-hoz, vagy a Metabo-hoz hasonlítsuk, hiszen nem esik egy kategóriába ezekkel a márkákkal. Ennek ellenére remekül muzsikálnak a Ryobi gépek, nagy népszerűségnek örvendnek a Szerszámdoboz Áruházban, rengeteg vásárlónknak van már saját kis "szettje" gépekből, akkukból, töltőkből, minden feladathoz.

 

Ryobi RSDS800-K Fúró-vésőkalapács(Ne a csajt nézd, most a fúrókalapács a fontos!)

 

A kitekintés után azonban nézzük azt a kombikalapácsot. Ez az RSDS800-K, mely - a Ryobinál szokatlan módon - állómotoros! Az állómotoros dizájn a képekről egyébként nagyon jól felismerhető, a jellegzetes pisztolyszerű forma helyett a gép sokkal rövidebb, a géptest nagy része pedig álló helyzetben, a fogantyú előtt helyezkedik el. Ez egyébként a felhasználó szempontjából sokat nem számít, bár az igaz, hogy sokan jobban szeretik a hagyományos fúró kialakítást, hiszen azzal már megszokták a munkát. Talán egy kicsit másképpen kell a munkadarabhoz tolni a fúrókalapácsot, de ennyi. Ami azonban biztos, hogy így sokkal közelebb tudunk férkőzni a furathoz, ráadásul az L-alakú felépítés miatt a balansz is sokkal jobb lesz. 

 

 

Nézzük a gép teljesítményét!

 

Egy közepesen erős, 800W-os hajtómű dolgozik a gépben, ami azért tökéletes, mert egyrészt egy egész kompakt fúrókalapácsról beszélünk, így ehhez nem kell túlságosan nagy motor, másrészt mivel főként otthoni célokra ajánlja a Ryobi, így szintén nem szükséges, hogy 1500-2000W teljesítményt tudjon. Ehhez ráadásul egy 3 J-os igen komoly ütőenergia társul, és ezt a számot ebben az árkategóriában még a Milwaukee és a Metabo gépei sem érik el! Ezt persze a kategóriában egyedinek számító motorkialakításnak köszönheti (általában az SDS-Max-os gépeknél láthatunk ilyet), ám mindez az érdemeit egyáltalán nem csorbítja. 

 

Persze ezzel még messze nincs vége. A kalapács sebessége is egy leheletnyivel jobb, mint a társaké, az 1450-es percenkénti fordulat és az 5000 percenkénti ütésszám is elég jónak számít. Mindezt megfejelték azzal, hogy a kalapács nemcsak fúrni tud, de összesen 3 funkcióval rendelkezik: fúrás, ütvefúrás, vésés. Mindehhez pedig jön a lényeg, az SDS-plus tokmány, hogy minden tartozékcsere gyors és egyszerű lehessen. A max. fúrási átmérője egyébként 32 mm fában, acélban és falazatban is, míg a súlya 3,44 kg, és így akkor gyakorlatilag minden adatról esett szó. 

 

Ryobi RSDS800-K Fúró-vésőkalapács(Akár a padlót is simán felszedi a megfelelő vésőszárral!) 

 

Összességében egy érdekes kis gép ez... Az ára és a teljesítménye alapján egy alsókategóriás gépre számítanánk, azonban ha megnézzük, hogy melyik gépek tudják a 800W mellett a 3J ütőenergiát, rájövünk, hogy ez csak fele annyiba kerül (Metabo KHE 3250: 92.900Ft, Milwaukee PLH 26 XE: 107.890Ft). Persze ez közel sem ilyen egyszerű, hiszen az anyaghasználat, a garancia, a kényelmi és a funkcionális tulajdonságok sem a Ryobi felé billentik a mérleget, azonban, akinek csupán a nyers erő és/vagy a kedvező ár számít (és eközben nem használja mindennap, professzionális szinten!), úgy érzem hamar megtalálhatja benne a tökéletes társat. 

 

 

Ára: 44.900 Ft

 


 

 

Most azonban nézzük a következő gépet, ez pedig a Ryobi legújabb akkus rezgőcsiszolója, az R18PS. 

 

 

Bár ez a termék is egy korábbi verziót váltott le, igazából annyira nincs hasonlóság a két gép felépítésében, hogy meg sem próbálom összehasonlítani a kettőt. Ez egy sokkal kisebb, kompaktabb, kézreállóbb gép, igazán egyszerű vele a munka. Az egyik legjobb ár/érték arányú rezgőcsiszoló!

 

Ryobi R18PS-0 Akkus rezgőcsiszoló (Egykezes, kompakt, könnyű. Tökéletes ellenfele a fának, és más csiszolandó anyagoknak!)

 

Kívülről a szokásos zöld-fekete borítást kapta, egy enyhén kiálló kapaszkodóval, mely úgy néz ki, mintha a csiszoló homloka lenne. Bár nem tűnik nagy cuccnak, rendkívül jól lehet vele kezelni, hála a szuper kialakításnak és a csúszásmentes bevonatnak. Ráadásul az egészet megdobja, hogy a gép még az akkumulátorral együtt is szuperkönnyű, a gyártói adat szerint 1,06 kg (bár azt nem írják, hogy melyik akkuval, mi nagyjából a 2,5Ah-sal kaptunk ilyen adatokat). 

 

Maga a gép egyébként egy szabadon választott 18 voltos Ryobi ONE+ akksiról fogja kapni a löketet, mindez pedig egy jónak mondható, 22.000-s percenkénti oszcillációs számot eredményez. Valószínűleg ez a szám sok mindenkinek nem mond semmit, azonban az már beszédesebb, hogy az R18PS elsősorban könnyű és közepes nehézségű feladatokhoz használható, mint a festékrétegek eltávolítása, a sarkok csiszolása vagy a felületkezelés. Mindezt az 1,8 mm-es oszcilláló mozgással éri el, így lesz kellően gyors és hatékony a csiszolás. 

 

Ryobi R18PS-0 Akkus rezgőcsiszoló(Bár nem értjük, hogy miért csiszolna ingben AKÁRKI is, a lényeg, hogy  az R18PS még egy 5,0Ah-s akkuval is elég kompakt maradt.)

 

Már csak a talpról nem esett szó. Bár nem említ ilyesmit konkrétan a Ryobi, ez a csiszoló elsősorban a sarkokban jön nagyon jól, köszönhetően a háromszög alakú csiszolótalpnak. Ráadásul, mivel a gép hihetetlenül kompakt, elég egyszerűen tudunk manőverezni vele a legkisebb helyeken is. A csomagban egyébként 6 csiszolópapírt kapunk a géphez, 2db 60-as, 2db 120-as és 2db 240-es szemcseméretűt. Maga a papír cseréje rendkívül egyszerű és praktikus, egy igencsak ragaszkodó tépőzárral lehet a gép aljára tapasztani. 

 

Sőt, még mindig van olyan, amit nem említettem! Ilyen például a levehető porgyűjtő adapter, valamint a gép elején lévő gomb, mellyel a hosszabb, folyamatos munkákat tehetjük kényelmesebbé. Igazából...ennél kényelmesebb már csak az lenne, ha megcsinálná helyettünk. 

 

 

Ára: 14.900Ft

 

 

Mindkét gép megvásárolható a Szerszámdoboz Áruházban! A termékekhez csupán kattints a gép nevére, vagy a feltüntetett árra!

 

 


Lájkolj minket a Facebookon is, hogy le ne maradj a legújabb hírekről, akciókról!

 

 



Szerszámdoboz Áruház!

 

Amennyiben egyéb hálózati gépre van szüksége, látogassa meg oldalunkat!

 

Egyéb Akcióink

 

 

Milwaukee Akció  -  AEG Akció  -  Nilfisk-ALTO Akció - Ryobi Akció