Remek dolog az ülésfűtés! Erre jöttem rá ma reggel, amikor beültem az autóba, majd feltekertem a kis gombot 2-es pozícióba, és már olvadtak is ki a testrészeim. Igen, megérkezett a hideg, megérkezett a fagy, lehet kapargatni a szélvédőt reggelente, és lassan lehet előkeresni a fagyállós flakonokat. 

 

AL-KO

 

 

Azonban minden rosszban van egy kis jó, ugyanis eltehetjük télire a kerti gépeket, nem kell füvet nyírni, avart takarítani, sövényt vagdosni.


És, ha már kertigépek...

Márkanézőben sorozatunk legújabb epizódja a kertigépek (egyik) német húzómárkájáról szól. Ez pedig nem más, mint az 1931-ben, Alois Kober által alapított AL-KO!

 

Mint említettem, Alois Kober alapította a hivatalos nevén AL-KO Kober SE nevű "családi" nagyvállalatot. Legalábbis mára már mindkettő igaz: családi, hiszen a harmadik generáció vezeti éppen a céget: Alois unokája, Stefan a jelenlegi igazgató. A nagyvállalat pedig szintén megállja a helyét, hiszen bár egy kis lakatosüzemként indult az ötlet, ma, 50 telephelyével és mintegy 4200 dolgozójával a vállalat a világ vezető gyártói közé tartozik a járműtechnika, kerti gépek és légtechnika területén.

 

ÉLETRE SZÓLÓ MINŐSÉG
"Nemzetközi sikereink, stabil piacvezető pozíciónk azon nyugszik, hogy hajlandók és képesek vagyunk a változásra, a piaci és a vevői igények követésére. Kreativitásunk, ötleteink és az energiáink bevetésével tudunk új fejlesztésekkel, innovatív termékekkel előrukkolni és versenyelőnyt elérni.
Az életre szóló minőség számunkra azt jelenti, hogy minden területen kiváló minőségű termékeket és szolgáltatási teljesítményt nyújtunk, amelyek a vevőink számára kényelmet, biztonságot és örömöt jelentenek – egy életen át."

 

Bár mi csak a kerti gépekkel foglalkozunk, természetesen a vállalat nem egy lábon áll csupán, a kertigép szekció mellett igen széles skálán mutatják be szaktudásukat az AL-KO fejlesztőmérnökei.

 

AL-KO Szakterületek

 

1952-től a mezőgazdasági gépekhez gyártanak alkatrészeket, 1968-tól a lakókocsi alvázak sorozatgyártását is elkezdik, 1975-ben pedig létrehozták a mai AL-KO THERM Kft. elődjét, mellyel megnyílt a kapu a légtechnikai eszközök világába. Rengeteg ág, mindegyiket profi szakemberek irányítják, így működhet az AL-KO olyan nagyszerűen, már több, mint 80 éve.

 

Azonban amint említettem, a Szerszámdoboz Áruház ezek közül egyelőre kizárólag kertigépeket forgalmaz az AL-KO-tól, így cikkem is inkább ezekre fog kitérni.

 

"Több mint 40 éve fejlesztünk és állítunk elő innovatív kerti gépeket a legkülönbözőbb igények és területek kielégítésére. Gépeink nem csak a technika és a funkció terén tükrözik sokéves hozzáértésünket, de a dizájnt illetőleg is magasra tettük a mércét. - mondta Roland Kober, a vállalat szóvivője.

 

A kertigép-osztályt is lehet további részekre bontani, mint gyepápolás, kert -és háztechnika, illetve víz -és tótechnika. Lássuk is őket!

 


Gyepápolás

 

Természetesen itt mindent megtalálunk, ami a gyep ápolásához kell. És nemcsak úgy 'mindent', hanem tényleg. MINDENT!
Például: gondolkodtál már azon, mennyi macera van egy fűnyírással? Elővenni a gépet, megkeresni a múltkor félrehajított fűzsákot. Elmenni benzinért, mert az megint elfogyott, majd betölteni. Mehet a fűnyírás, de valamin megint átmentünk... (A macskán? Áhh, csak a gyerek lába...) Aztán, ha összeeszkábáltuk izzadt-véres végtagjainkat, levakartuk magunkról és a gépről a füvet (igen, a gépről is!), már csak el kell tennünk a garázsba.

 

Nem is vészes, igaz? Mennyivel egyszerűbb lenne, ha valaki levágná a füvet helyettünk?! Nem, nem kell kidolgozott izomzatú spanyol/olasz kertész, és nem kell félteni az asszonyt sem attól, hogy fűnyírás közben megkéri, olajozza be a hátát. Elég egy Robolinho (tuti valami brazil focistáról kapta a nevet) robotfűnyíró az AL-KO-tól! Akár 2000m2 fű levágására is beprogramozható, egyszerűen állítható és gombnyomással hazahívható!



    AL-KO Robolinho fűnyíró robot      AL-KO Highline fűnyíró

 

Persze nem mindenki vehet magának ilyen fűnyíró robotot (sőt, a kertész tulajdonképpen még olcsóbb is), így be kell érni a hagyományos, benzines fűnyírókkal. Vagy egy elektromossal. Vagy egy fűkaszával. Ráadásul az AL-KO-nál ez csak a sor eleje: van még homlokgerendás és kézi fűnyíró, talajlazító, kerti traktor, szegélynyíró és kerti henger is. És mindezt a gyep ápolása érdekében!

 

Az alábbi listán igyekszem bemutatni az AL-KO fűnyírók osztályozását, hátha ez segít a későbbiekben.

 

      ● AL-KO Classic sorozat: Jó minőségű kerti gépek alapvető funkciókkal, alacsony árfekvéssel. 
      ● AL-KO Comfort sorozat: Magasabb felszereltségű hobby (otthoni) kerti gépek, közepes árfekvéssel. 
      ● AL-KO Premium sorozat: Nagy teljesítményű, magas felszereltségű hobby (otthoni) kerti gépek. 
      ● AL-KO Highline sorozat: Csúcsminőségű hobby plusz (igényes otthoni) kerti gépek, kifejezetten a magas elvárással rendelkező, igényes vásárlók részére. 
      ● SOLO és SOLO by AL-KO sorozat: Professzionális sorozat gazdaságok, vállalkozások részére. Napi szintű nagy igénybevételt, és nagy terhelést követelő munkákra használható, német tervezésű és gyártású, ipari minőségű kerti gépek. 

 

A fű tehát levágva, lazítva, egyengetve... Azonban a ház körül még rengeteg tennivaló akad tavasztól őszig, például a faágak lemetszése, a sövény karbantartása, vagy a komposztaprítás!

 


Jöhetnek a kert -és háztechnikai eszközök!

 

Ugyanúgy, mint az összes többi kertigépnél, többnyire itt is 3 év garanciával érkeznek a gépek, így, ha valami neadjisten elromlik, 36 hónapig ingyen cserélik. A kert -és háztechnika alá olyan gépek tartoznak, mint a láncfűrész, rönkhasító, komposztaprító vagy a sövényvágó. Természetesen mind-mind felvértezve a legmodernebb újításokkal (hisz rengeteg év tapasztalata áll a hátuk mögött), így mindegyik termékből rengeteg fajta és féle kapható. Kezdve az akkumulátoros láncfűrészeken át az "Easy Crush" komposztaprítókig.

 

És itt térnék vissza egyébként az első bekezdésben írtakra.. A hideg miatt elpakoljuk a szerszámainkat, gépeinket, maximum a láncfűrész marad (egy kis tűzifa aprításhoz), a többi azonban jövő tavaszig a garázsban fogja a port. Jó esetben... rossz esetben ugyanis nem takarítottuk le kellően, így könnyedén berozsdásodhat, mire legközelebb kellene. Azonban nem ez az egyetlen probléma, ami adódhat... Ezt egy korábbi cikkemben már összegyűjtöttem, íme:

 

 

Hamarosan itt a tél. A fagyos hidegben pedig nem csupán saját egészségünket kell megóvnunk, hanem gépeinket is! Íme néhány jótanács...

Szerző: Szerszamdoboz.hu2015. november 10.

 



Víz -és tótechnikai gépek

 

A legfontosabb gépek ebben a szekcióban a szivattyúk és a házi vízművek. A szivattyúk működését pontosan ismerik azok, akik számára ez fontos, azonban a házi vízmű sokak számára újdonság lehet.

 

AL-KO házi vízmű     A házi vízmű a ház és a ház körüli vízellátás biztosítását segíti. A beüzemelés után a házi vízmű a víznyomástól függően ki-, bekapcsolja a szivattyút. A szivattyú a szívócsövön keresztül felszívja a vizet, majd továbbítja a nyomástartályba. Ha megtelt a nyomástartály, a szivattyú kikapcsol. Vízhasználat esetén a szivattyú ismét automatikusan bekapcsol és továbbítja a vizet a vízvétel helyére. Ezután ismét feltöltődik a nyomástartály. A házi vízmű be- és kikapcsolási nyomásértéke gyárilag előre be van állítva, igény szerinti módosításokat csak a szakkereskedésben végeztethetsz el. Az üzembe helyezés előtt ellenőrizd a nyomástartály hátoldalán található szelepben a légnyomást.

 

A házi vízmű alkalmazási területe:
A házi vízművek rendeltetése kizárólag a vízellátás biztosítása és esővíz továbbítása a magánháztartásokban és a kertben. A házi vízmű alkalmazható: kert- és teleköntözésre, a ház vízellátásánál, nyomásnövelés céljából a vízellátásnál.

 

Hol nem alkalmazható többek közt:
Homokos víz, sós víz, valamint textil- és papírdarabokat tartalmazó szennyvíz, agresszív, maró, robbanékony vagy gázképző vegyszerek vagy folyadékok, 35°C-nál melegebb folyadék továbbítására.

 

Természetesen mind a szivattyúkból, mind a házi vízművekből kapható Classic és Premium verzió is! Igen, a Szerszámdoboz Áruházban is! 

 

 

És hogy a jövő héten melyik márkákkal foglalkozunk? Figyeljetek, kövessetek minket Facebookon is!

 

 




Kövessetek minket Facebookon is!



Szerszámdoboz Áruház!

 

Amennyiben egyéb hálózati gépre van szüksége, látogassa meg oldalunkat!

 

Egyéb Akcióink

 

 

Milwaukee Akció - AEG Akció  - Metabo Akció - Leica Akció  -  Nilfisk-ALTO Akció